Pedagógussorsok a Nagy Háborúban
Tóth Anna Dorina tudományos igényű írását letöltheti itt:
„A meggyőződés mártírja”
(Kőszegfalvi Ferenc)
Aranyossy Ildikó:
Pedagógussorsok a nagy háborúban
SZABÓ IMRE
tanító, újságíró,
1883 Gálospetri – 1915. november 13. Doberdo
„…Huszonnégy éves tanító, előbb erős függetlenségi, majd köztársaságpárti hírlapíró. Magyar fajtánk iránti nagy rajongásáért és komolyságáért szerették a művészek, akiknek hűséges tisztelő barátjuk volt minden időkben. Leginkább magyar ruhában, csizmában járt, fiatalon is körszakállat viselt és Kossuth-kalapot hordott. Ha szónokolt Kossuth Lajost látták szép magyar alakjában.” Vásárhelyi művészélet című könyvében Kiss Lajos állítja elénk így 1904-ből a pályakezdő fiatal értelmiségit. Hasonló meleg rokonszenv sugárzik Kenéz Sándor ügyvéd, Németh László későbbi regényhőse szavaiból is: „…nemes szívű emberbarát, jó lelkű, igaz magyar polgár… amikor a társulás, szövetkezés eszméit hirdetni kezdtem: a legigazibb hívem és munkatársam, aki mellett, hogy hivatását gyönyörűen tölti be, bejárta már a fél világot abból a célból, hogy magát művelje, képezze, hogy másokat képezhessen, ír, agitál, cselekszik, mindenben, ahol szépet és jót alkothat.” Ki is volt hát Szabó Imre? Ady földijeként, az Érmelléken, Gálospetriben 1883. április 30-án született, ahol édesapja igazgató-tanító volt. Ott is halt meg korán. Nagyapja Szalacson volt jegyző; részt vett a szabadságharcban, ezért a Bach korszak alatt elvesztette állását. Szabó Imre ősei apai ágon Simonyi óbester családjából, anyai ágon pedig Szőnyi Benjamin vásárhelyi lelkipásztortól származtak. Nagyanyja Szőnyi Zsuzsanna volt. Szabó Imre családja a csatári Szabó nevet szerezte. A fiatal Szabó Imre gyermekkorát árvaházban töltötte, Máramaros szigeten nyert tanítói oklevelet s első munkahelye volt Hódmezővásárhelyen, ahol a Kanálisparti, a Kállai utca, a Bocskai utcai és a Holló utcai iskolákban tanított feleségével együtt, ahol több ideig laktak is. Feleségével, Banga Mariskával 1908. április 15-én kötöttek házasságot. Banga Mariska tanítónő Hódmezővásárhely főszámvevőjének, Banga Péternek a lánya volt. Vásárhelyre kerülése után a hasonló érdeklődésű Szabót itt könnyen befogadták a szülőföldjük népének sorsát szívükre és vállukra emelő Endre Béla, Tornyai János, és a körülöttük kialakult baráti kör tagjai: Pásztor János, az akkor itt élő Rudnay, az úttörője, Plohn József, a néprajzi kutatást, gyűjtést akkor kezdő Kiss Lajos. A kis társaság a hatalmas sárfészekben a kultúra magvait vetegette, a közművelődés oldaláról próbálta a társadalmi haladást előbbre vinni múzeum és majolikatelep alapításával, tárlatrendezéssel, folyóirat indításával. A pezsdítő légkörben a fiatal tanító hamar megkezdte publicisztikai tevékenységét. Előbb a Németh László Égető Eszteréből ismert Vásárhelyi Híradónak, Kenéz Sándor lapjának lett munkatársa, majd főmunkatársa, ennek megszűnte után dolgozott a Vásárhelyi Reggeli Újságba, a rövid életű Vásárhelyi Ellenőrbe s a negyvennyolcas Vásárhely és Vidékébe is, de Gyermekújság címmel 1912-ben maga is indított hetilapot.
Kiválóan végzett iskolai munkája mellett állandó az olvasókörökben – a negyvennyolcas Munkáskör elnökévé is választotta –, analfabéta tanfolyamokat szervez, nyaranta pedig kerékpárra ülve bejárja előbb Magyarország legszebb, legértékesebb tájait, majd – ugyancsak kerékpáron – Párizst, Londont, Észak-Afrikát, Olaszországot. Polgári demokrata meggyőződését csak megerősítették a helyi iskolákban tapasztalt viszonyok (volt tanév, amikor 164 gyermeket tanított az első-második osztályban), szót emelt az iskolák államosításáért, mert mint írta „ha szolga a tanító, szolgák országa lesz ez a szép haza”. Nem rejtette véka alá republikánus hitét sem. „A népek hatalma” című, a Vásárhelyi Reggeli Újság 1908. július 29-i számában megjelent vezércikkében a törökországi alkotmányos mozgalmakról szólva, az osztrák császár uralmát épp oly hitszegőnek nevezi, mint a szultánét, s így sommázza fejtegetését: „Amelyik uralkodó pedig háládatlan, az megérdemli, hogy lábánál fogva akasszák föl … A nemzetek ereje mindig több, mint Őfelségéké”. E cikkéért perbe fogták királysértés vádjával, védelmét későbbi barátja, harcostársa, Nagy György látja el. A függetlenségi pártból kilépett volt székelyföldi képviselő éppen ennek a pernek kapcsán jött először erre a vidékre, hogy aztán Vásárhelyen megtelepedve a függetlenségi szellemű városból indítsa meg mozgalmát az Országos Köztársasági Párt megalakítására. Szabó Imre a mozgalom folyóiratának, a Magyar Köztársaságnak egyik legbátrabb, legjobb tollu publicistája, az 1912 őszén megalakult pártnak is vezetőségi tagja, később a helyi pártszervezetnek elnöke lett. Az éles szavú tanító egyre több parazsat gyűjt a fejére, előbb helyi egyházi hatósága indít fegyelmi eljárást ellene, mondvacsinált ürügyekkel, úgymond „egyháziatlan” magatartásért, majd a kultuszminisztérium kívánja püspökétől a felelősségre vonását politikai szereplése miatt. Az üggyel kapcsolatos igazoló jelentésben így ír Szabó Imre: „ Szegény, sokgyermekes tanító vagyok,kit egy fegyelmi eljárás családjával együtt anyagi romlásba taszítana, de lelkem meggyőződéséből sem a szép szó, sem a fenyegetés el nem tántoríthatna. Bennem is él kálvinista őseimnek vértanúságra kész mélységes hite … ragaszkodom ahhoz az emberi jogomhoz, hogy meggyőződésemhez hű maradhassak... Én csak munkaerőmet kötöttem le a hűséggel és szorgalommal megszolgált fizetésért de lelkemet soha el nem adtam..."” háború kitörésekor már négy gyermeke volt a legnagyobb 6 éves, a legkisebb 6 hónapos. 1914 novemberében besorozzák és 1915 február 13-án bevonul a debreceni 39. Gyalog ezredhez. November 13-án az olasz harctéren hősi halált halt a Doberdó-fennsíkon. Pesti Lajos hdgy. A harctérről dec. 2-án értesítette az özvegyet: „November 13-án vívott doberdói ütközetben én voltam a parancsnoka, miután a századánál levő többi tisztek megsebesültek. Az ütközet előtt azt a cugot vezettem, amelybe kedves férje is hozzám volt beosztva. Igen! Okt. 29-én egy könnyebb streif lövést kapott, amely hamarosan begyógyult s már november 12-én nálam jelentkezett. Épp a legnehezebb napokban jött vissza, amikor az olasz tüzérség nehéz gránátokkal lőtte állásunkat. Bátran, férfiasan kitartott: körülötte már szétlőtték a dekungot, de ő schwarmbeli embereivel nem hagyta fel az állást, mi végre őt is elérte a gránát, amely halálát okozta. A rettenetes küzdelemben holttestét rögtön elhozatni nem lehetett, csak este szállíthattam le Segeti falujába, hol örök nyugalomra helyezték.” – „Fejsebet kapott a Doberdón, de öt nap múlva újra a tűzvonalban volt. 1915 nov.13-án gránát tépte szét fejét….”
Szeretném ismertetni két legutolsó levelét, melyeket feleségéhez írt halála előtt a harctérről. Ezekből a levelekből megismerhetjük jellemét, lelki nagyságát, hazája és családja iránti szeretetét és aggodalmát. Lásd képmelléklet 1,2,3
Szabó Imre jelleméről és meggyőződéséről hű képet fest a „Magyar Köztársaság” című politikai folyóiratban megjelent Kenéz Gábor által írt cikk Szabó Imre diadalmas fegyelmi ügye címmel, melyben idézi is őt. [1913. ápr.14.] A fegyelmi ügy arról szólt, hogy a Vallás és Közoktatásügyi Miniszter felszólította Baltazár Dezső református püspököt, hogy intézkedjen abban az ügyben, hogy Szabó Imre lépjen ki a Köztársasági Pártból, különben nem maradhat református tanító.
A Tanítók Lapjában jelent meg Imre József szemész főorvos barátja tollából egy tárca, „Egy politikai végrendelet” címmel, melyben idéz Szabó Imre 1915. augusztus 18-án kelt leveléből:
A Népnevelési Közlönyben kollégája, iskolatársa tollából jelent meg nekrológ 1918. február 1-én. Megkönnyezlek Szabó Imre tanítótestvérem címmel:
Idézem még dr. Nagy Györgynek, a Köztársasági Párt elnökének nagymamához írt kondoleáló levelét, ld. 4. kép.
Nagybátyám, dr. Szabó József, aki később a szegedi Jogi Egyetemen volt professzor, sőt dékán is, akit az 50-es években börtönbe zártak, 16 éves korában írt egy verset édesapjára, Szabó Imrére emlékezve:
Fotó: Szabó Imre a tanítványaival
Képek jegyzéke
1, 2, és 3 = Szabó Imre levele feleségéhez
4 = Nagy György levele
5 = Életútja (tabló)
6 = Lánya a proseccoi katonai temetőben
Aranyossy Ildikó Szabó Imre unokája. Birtokában vannak régi családi fotók, Szabó Imréről egyéb dokumentumok is.
Írásával szeretne emléket állítani az I. világháborúban hősi halált halt nagyapjának.